Pedagógusaink és munkatársaink

Heimné Jászfalvi Orsolya (Orsi néni) [[Tanító]]

Heimné Jászfalvi Orsolya (Orsi néni) [[Tanító]]

Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem iskolába járni. A szabadidőmben mindig iskolásat játszottam. Én voltam a tanító néni. Voltak tanítványaim, padok, székek, füzetek, csengő és piros pont. Ez volt a legkedvesebb időtöltésem. És az álmom. Ami valóra vált.

23 éve vagyok tanító néni. Azzal foglalkozhatok, amit mindig is szerettem. A mindennapok gyerekek között, ahol átadhatom mindazt a tudást, amire szükségük lehet, és sok minden mást a tananyagon túl, azt a nyugodt és szeretetteljes légkört, figyelmet, amitől biztonságban és jól érezhetik magukat. Útravalót adni a jövőre, a felnőttségre.

Ezt szeretném. Ebben az iskolában erre megvan minden lehetőségem. Szerencsés vagyok, hogy ilyen jó közösségben dolgozhatok! Itt minden adott ahhoz, hogy az ide járó gyerekek gazdagodjanak tudással,kibontakoztathassák tehetségüket, és örömmel járjanak iskolába.A célom nemcsak tanítani, hanem mellettük lenni, támogatni és segíteni őket, mert hiszem,hogy mindenki jó valamiben!

Ivánné Kósa Erika (Erika néni) [[Pedagógiai asszisztens]]

Ivánné Kósa Erika (Erika néni) [[Pedagógiai asszisztens]]

Örömmel tölt el, hogy egy olyan inspiráló közösségnek lehetek a tagja, ahol mindenkivel közösen egy irányba tekintünk. Ahol az első és legnagyobb célunk, hogy gyermekeink jövőjét szem előtt tartva egy olyan jövőképet mutassunk, ahol gyermekeink, gyermeki létük megtartásával, pozitív gondolkodással, célokkal telve tekintsenek a jövő irányába. Örömmel tölt el, hogy asszisztensként pozitív gondolkodással, kreativitással tudom segíteni a gyermekek és kollégáim munkáját. Úgy érzem, haza értem.

"Csodák minden lapon, hisz minden könyv mesés,

Lehet rímes, versben megírt, kész, egész vagyrész.

Együtt sárkányt győzünk, a szörny hős lesz, nem vitás,

És jő majd, ó, jő majd a boldog szárnyalás."

(A szépség és a szörnyeteg - Varázslatos karácsony c. film)

Jack Kelly [[Angol tanár]]

Jack Kelly [[Angol tanár]]

Az ELTE-n végeztem angol-kommunikáció szakos bölcsészként, és mellette tanári diplomát is szereztem. A kisgyermekek korosztálya mindig is közel állt hozzám, ezért elvégeztem egy szakmai továbbképzést, ahol gyerekek angoltanítására irányuló módszertani ismereteket szereztem. Szeretem a gyerekeket, ezért választottam ezt a hivatást. Munkám során és gyakorló édesanyaként szinte mindig gyerektársaságban vagyok. Angol tanárként egyik fontos célom, hogy az angol nyelv és irodalom iránti szeretetemet átadjam diákjaimnak, és megmutassam nekik, hogy ennek a nyelvnek a beszélésével kinyílik a világ előttünk.

Az óráimon igyekszem olyan angol anyanyelvi környezetet teremteni, ahol észrevétlenül zajlik a nyelvelsajátítás. Ahol a tanulók bátran gyakorolhatnak, és használhatják a nyelvet arra, amire hivatott: gondolataik, érzelmeik kifejezésére, vagyis kommunikációra. A tananyagot próbálom életünk eseményeihez (pl. jeles napok, ünnepek), más tantárgyakhoz (pl. környezetismeret) kötni, és a tanulók érdeklődési köréhez igazítani, beépítve nyelvtanulást segítő digitális elemeket is, mint pl. online olvasóprogram, digitális szókincsfejlesztő játékok. Sok közös játék, mese, dalok és mozgás teszik az együtt töltött időt még élvezetesebbé.

"A nyelv nem tudomány, a szó, beszéd nem bölcsesség. Kulcsa a tudományoknak, út, mód, eszköz a bölcselkedésre. Örömestebb tanuljuk a nyelvet együtt a dologgal; mélyebben benyomódnak a jelek a jelentett ideákkal emlékezetünkben." (Kármán József)

"A nyelvismeret önismeret és világismeret." (Háy János)

Kelemen Mária (Maya néni) [[Tanító]]

Kelemen Mária (Maya néni) [[Tanító]]

1987 óta vagyok a pedagógus pályán, és azóta is komoly elhivatottságot érzek a gyerekek tanítása iránt.

Fontos számomra, hogy amíg gazdagítható egy gyermek érzelemvilága, addig nagy hangsúlyt fektessünk a művészeti nevelésre, a befogadás képességének fejlesztésére.

Vallom az érzékszerveinkkel történő tapasztalás elvének fontosságát: közösen lássunk, ízleljünk, halljunk, szagoljunk és tapintsunk.A gyermekeket minél több minőségi inger éri, annál nyitottabb, kreatívabb felnőtté válhat.

Igyekszem a gyermekeket csapatszellemre nevelni, és magam is ennek a csapatnak a része lenni. Fontosnak tartom,hogy a tanulást a gyermek az élet folyamatos, kellemes részének tekintse, és mindenre nyitott, boldog felnőtté válhasson.

Elvem a játékosság: „ Játszva tanulni, tanulva játszani.”

Kovács Regina (Regi néni) [[Tanító]]

Kovács Regina (Regi néni) [[Tanító]]

Szeretném, ha az iskola egy olyan hely lenne, ahol a gyermekek koruknak, saját fejlődési ütemüknek, valamint érdeklődésüknek megfelelő környezetben nőhetnének fel.

Azt szeretném, ha olyan kompetenciákkal vértezhetnénk fel őket, amelyeket a későbbiekben eredményesen tudnak  használni, és alkalmazni, amelyekkel  boldogulni fognak az életben.

Itt, az iskolában engedjük, hogy a gyerekek kinyíljanak és rájöjjenek mi az, ami az elméjüket megmozgatja, hogy érezzék jól magukat. Tapasztaljanak sokat és rendkívül sokat játsszanak. Ismerjék fel, hogy a világ milyen csodálatos.

Biztos vagyok benne, hogy itt elsajátíthatják a számukra szükséges tudást és emberi értékeket, amellyel majd képesek lesznek helyet találni maguknak a világban. Én azon dolgozok, hogy ez minél nagyobb eséllyel megtörténjen.