­­Pedagógusaink és munkatársaink     


Ungár Ágnes - Intézményvezető
Közel huszonöt éve tanítok. Intézményvezetőként sem hiszek a hierarchiában, de rendíthetetlenül hiszek az emberi kapcsolatokban, a közös munkában, a folyamatos kíváncsiságban és jobbításban, fejlődésben.
Szeretem a munkám, akár gyerekek között kell közösséget építenem, akár felnőttek között. Meggyőződésem, hogy mind az, amiben különbözünk, nem más, mint a különlegességünk, és a színes különleges, egymást szeretettel elfogadó egyéniségek teszik nagyszerűvé, harmonikussá és hatékonnyá a közösségeket.

Bodnár Barbara - Barbi néni
Tanító

A munkám során kiemelt fontosságú számomra a közösség és a szakmai háttér.
Amióta A Jövő Iskolájában tanítok, egy kedves, odaadó, segítőkész közösség részese lehetek. A szakmai műhelyek során kreatívan foglalkozhatok a pedagógiai munkával.
Örülök, hogy egy emberileg és szakmailag is támogató közösség részese lehetek.


Burger Rita - Rita néni

Tanító


A Jövő Iskolájának ez a 4. … nekem, mint tanítónak a 40. tanévem. Mindketten sokféle helyzetet megéltünk, tapasztaltunk, tanultunk az eltelt évek alatt. Vitatkozunk, alakulunk, változunk, tervezünk. Együtt. Gyerekek és felnőttek.
A Jövőben egy alapvetés nem változott: “A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.” (Vekerdy Tamás)
Én ezért vagyok épp itt.


Bartháné V. Julianna - Iskolai ügyintéző

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy tagja lehetek ennek a kis közösségnek. Nap mint nap várom a reggeleket, örömmel nyitom ki az ajtót és lépek be az iskolába. Az életet nem mi irányítjuk, sodródunk. Nem tudjuk mit hoz a holnap, hova vezet az utunk. Engem felnőttként visszahozott az iskolába, és ismét egy kicsit gyermeknek érezhetem magam. Hálás vagyok, hogy ebben a csodás világban tölthetem el a mindennapjaim egy részét. Örömmel tölt el, hogy munkámmal segíthetem az iskola zökkenőmentes működését. Köszönöm, hogy ennek a csodának én is részese lehetek.
 Réti tündérmese/részlet "Csak nézz és láss, hallgass és vedd észre, a csoda körülöttünk folyamatosan jön lérte, én sem láttam mindig, de kinyitottam a szemem, azóta csodák között élek, csodát látok szüntelen. 
 "Mikor azt hiszed csend van, de meghallod az igazi hangokat, mikor megéled, átéled és nem csak számolod a napokat, mikor látod, hogy az emberek igazán szeretnek, és amikor rájössz, hogy téged a csodák tényleg mindig körülveszenk." (Sugárné - H.Linda) 


Dubován Julianna - Julcsi néni

Tanító


Munkám során igyekszem a tanítványaimat életre szóló élményekkel gazdagítani. Nyitott vagyok az újdonságokra, új módszerek tanulására, hogy minél eredményesebbé és élvezetesebbé tegyem tanítványaimnak a tanulást. Részt vettem az Erasmus+ programban is, ahol külföldi továbbképzéseken vehettem részt.
Úgy gondolom, hogy az első négy év az iskolában meghatározó a gyermekek életében, ezért igyekszem olyan közösséget és légkört teremteni, ahová szívesen járnak be. Fő célom első osztálytól, hogy a tanítványaim megszeressék a tanulást, az iskolát, hiszen ha ez sikerül, akkor nagyobb eséllyel fogják tanulmányaikat folytatni és ők is nyitottá válnak az élethosszig tartó tanulásra, fejlődésre. 


Horváth Andrea - Andi néni

Tanító


Az intézmény második évében csatlakoztam a munkához. Azért jöttem A Jövő Iskolájába tanítani, mert akik elindították, a szívüket-lelküket beletették ebbe a közösségbe. Ez a mai napig érezhető azok között, akik részesei lehetnek, akár gyerekként, akár felnőttként!
Ami egyedül nem megy, az megy együtt, vagy abban segítünk egymásnak. A közösség erejét viszont az egyéniségek adják, a mosolyok, a gondolatok, a szavak, a problémák megoldása, az ölelések ...
A JÖVŐT még nem tudhatjuk, de a fentiekkel erős alapot adhatunk a gyerekeknek, hogy erős, nyitott és értékes felnőttek legyenek.


Maroshelyiné Bagi Andrea - Andi néni
Fejlesztő pedagógus

Pedagógusként a gyermekek személyiségfejlődésének szempontjából rendkívül fontosnak tartom a szeretetteljes, nyugodt, biztonságot adó, elfogadó légkört, az esztétikus, inspiráló környezetet, az érzelmi biztonságot. Ezek adnak alapot ahhoz, hogy saját fejlődési ütemükben, érdeklődésüknek megfelelően szerezzék meg azt a tudást, amire leginkább szükségük van az életben való boldoguláshoz. 
Munkám során szívesen alkalmazoma tevékenységközpontú, kooperatív pedagógia eszköztárát, valamint a csoportmunkát. A gyermekek ösztönösen kreatívak, melyet minden lehetséges módon támogatni kell, ez alapja az egészséges fejlődésnek. A környezet megismerése, felfedezése közben tapasztalás útján tanulnak. A művészetek, zene, mozgás, a természet és az állatok szeretete kiemelten fontos számomra.„... az élet egyszerű, de gyönyörű paradoxonja, ha úgy érezzük, hogy valaki őszintén elfogad olyannak, amilyen vagyok. Akkor máris hajlandó vagyok elmozdulni e pontról: elgondolkodni, hogyan szeretnék megváltozni, fejlődni, mássá válni, még inkább azzá, amivé válni csak lehetséges” (Thomas Gordon) 
 „Mondd el és én meghallom, mutasd meg és én meglátom. Hagyd, hogy csináljam és én megtanulom.” (Hindu közmondás)  


Juhászné Antal Judit - Judit néni

Tanító, Történelem tanár


Nagy öröm számomra, hogy egy olyan iskolában taníthatok, ahol érték a megújulás és a kreatív gondolkodás. A Jövő Iskolájához a 2022/23-as tanévben csatlakoztam.
Tanítói alapdiplomámat 2011-ben szereztem meg és 2022-ben elvégeztem a mentálhigiéné kapcsolat- és közösségépítő mesterszakot is. Folyamatosan keresem a kihívásokat, az új célokat, feladatokat.
Már gyerekkoromban tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni. Meggyőződésem, hogy a tanítás az egyik legszebb szakma. Jó érzés adni a gyerekeknek és közben folyamatosan a szeretetükkel töltődni. Az én életemben a gyerekek mindig az első helyen vannak.
”Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem az, ha nincsenek céljaid.” (Benjamin Elijah Mays)"

Néder-Buzási Évá - Évi néni

Tanító


Olyan iskolában szeretnék tanítani, amelynek padjaiba én magam is szívesen beülnék.Ezért is választottam munkahelyül A Jövő iskoláját, mert már az első pillanatban látszott, hogy itt a versengés helyett az együttműködésen alapszik a rendszer.
Úgy gondolom, hogy a gyerekek tanításával-nevelésével, nemcsak az ő, de a saját jövőnket is építjük, ezért is tartom elengedhetetlennek, hogy ne csak a szigorúan vett tananyaggal foglalkozzunk, hanem a természeti, épített és kulturális környezet védelmével. Ezt kizárólag csapatmunkaként képzelem el, hiszen hárman vagyunk ebben a körben: gyerek, tanító, szülő.
Hiszek abban, hogy ha mindannyian megtaláljuk a saját szerepünket ebben a rendszerben, akkor harmonikus hétköznapokként telnek majd az együtt töltött évek.


Vargha-Magyari Zsóka - Zsóka néni

Tanító


Már három éve vagyok egy olyan közösség tagja, melyben a gyerekek a legfontosabbak. 

Szeretek új módszereket kipróbálni, folyamatosan megújulni és ehhez itt minden támogatást megkapok. 

A kedvencem a Jövő Iskolájában, hogy nincs csengő, így egy-egy tanulási folyamat a gyerekek aktuális állapotához igazítható.